Marketing stratégia, alaprajz a marketinghez

A marketing stratégiára mi úgy tekintünk, mint házépítésnél az alaprajzra. Alapok nélkül nem építkezünk.

A stratégia tervezés nem csak egy jó apropó, hogy alaposan átgondoljuk vállalkozásunk eddigi eredményeit, hanem alkalom arra is, hogy meghatározzuk a jövőbeni célokat.

Hiszen ha nincsenek célok, akkor a későbbi eredményekről sem fogjuk tudni, hogy azok jók-e vagy sem. 

Ezért tartjuk fontosnak, hogy mielőtt belevetjük magunkat a hirdetési kampányokba, a SEO-zásba, a közösségi média felületeken való posztolásba, egy picit megálljunk, és kapkodás helyett tudatosítsuk, hogy ezeket miért is csináljuk.

A jól kidolgozott marketing stratégia ugyanis nem platformokra, különálló eszközökre épül, hanem folyamatokra.
Ha növekedni szeretnénk, akkor nem elég a marketing egy szeletére fókuszálni csak, hanem rendszerben kell gondolkodnunk.

Ehhez viszont először kell egy terv, egy "alaprajz".

Ha ez az alaprajzunk ugyanis gondosan kidolgozott, akkor utána elkezdhetjük "építgetni a házat, felhúzhatjuk a falakat, kiválaszthatjuk a burkolóanyagokat". Vagyis jöhetnek az olyan kivitelezési feladatok, mint weboldal átalakítás, SEO feladatok, közösségi platformok, hirdetések beállítása.

Azonban ehhez csakis akkor szabad nekikezdeni, ha már áll a stabil (ház)alap vagyis pontosan ki van dolgozva a stratégia, mert ha az nincs meg, akkor lehet hogy felhúzunk egy falat, majd utána derül ki, hogy picit arrébb kellett volna tenni vagy vízre lenne szükségünk az egyik helyiségben, de kiderül, hogy nincs vízkiállás, mert nem gondoltunk rá időben.

Ahhoz hogy elkerüljük ezeket a kellemetlenségeket, ahhoz, hogy ne költsünk felesleges pénzt az újratervezésre, először jönnek az alapok, és utána építkezünk.

Természetesen ahogy egy ház sincs kész sosem, itt is szükség lesz folyamatos karbantartásra, felújításra és bármikor jöhet egy nagyobb "szélvihar" (bármilyen gazdasági vagy tőlünk független külső tényező), ami után picit újra kell építkezni, jöhet egy olyan változás is a cég életében, ami miatt “költözni” kell és ezért újra kell gondolni az alapokat is (új üzleti célok, márka újrapozícionálása vagy egy új termék/szolgáltatás), de egy biztos, először mindig alapozunk.

Marketing stratégia, alaprajz a marketinghez